Senki sem tudja, hogy az álarc mögött fiú vagy lány rejtőzik
Vági Barbara riportja
Az emberek azért veszik fel az álarcokat, hogy elrejtsék a saját arcukat – és addig, amíg le nem veszik, még azt sem lehet tudni, hogy lányt vagy fiút rejt az álarc – ezt mondta Nemes Károly, velenceiálarc-készítő, aki egyébként a Magyar Honvédség alezredese.
Nemes Károly csaknem 8 éve készít velencei álarcokat. Saját maga találta ki a technikát, hogyan főzze a papírmasé alapját, milyen ragasztóval keverje, milyen arcformát használjon, és hogyan rögzítse a díszítő elemeket. Hobbiból kezdte, ma pedig már az ország számos helyén láthatják a kiállítását. Két hete még Debrecenben volt, most Székesfehérváron, jövő héten Budapesten. A művész azt mondta, egyszer eljött a budapesti Olasz Kultúrintézet direktora az egyik kiállítására, és azt mondta: lenyűgöző, hogy a minden ízükben velencei mestereket idéző, finoman megmunkált olasz maszkok egy magyar ember munkái, aki ráadásul katona.
Forrás_ORIGO
Nézze meg a videót!